DINAMIKUS SZENZOROS INTEGRÁCIÓS TERÁPIA MÓDSZER ISMERTETÉSE

Kiknek ajánlott a Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia (DSZIT)?

Azoknak az eltérő fejlődésmenetű gyermekeknek ajánlott, akik viselkedési és tanulási problémákkal küzdenek.

Mire irányul a fejlesztés?

Játékos formában, főleg a mozgást előtérbe helyezve fejleszti a gyermek éretlen vagy nem megfelelően működő testi, értelmi és érzelmi területeit, ezek összekapcsolódását, a szenzoros integrációt.

Mit neveznek „szenzorosságnak”?

A szenzorosság nem más, mint a szenzoros integráció zavarának köznyelvi egyszerűsített elnevezése. Jellemzője, hogy némely gyermek a beérkező ingereket nem képes megfelelő módon befogadni, feldolgozni továbbá azokra megfelelő reakcióval válaszolni. Ennek oka az idegrendszer működési rendellenessége.

Miben tér el, más mozgásalapú szenzoros integrációs fejlesztő programtól?

A DSZIT terápia az átlagosnál sokkal több szenzoros ingert biztosít egy olyan biztonságos környezetben, ahol a személyes kapcsolódással egyidejűleg szabadságot, örömöt él át a gyermek, az ingerek érdeklődését felkeltik és fenntartják, ily módon akaratereje és kitartása fokozódik, és önkontrollja normalizálódik. A terápiás térben elhelyezett billegő, forgó, lengő eszközök értelmes használata, valamint a terapeutával kialakított személyes kapcsolat a gyermek egyensúlyi reakcióit és a kognitív funkcióit egyidőben stimulálja. Ezáltal nem „csak” pusztán hintázik, vagy ugrál a gyermek, de mindkét agyféltekét egyszerre dolgoztatja. Ez elősegíti a gyermek megfelelő mozgásos válaszkészségét, és a környezethez való pontosabb alkalmazkodását. Ugyanakkor lehetőséget biztosít a gyermeknek, a számára lelkileg megterhelő történések megjelenítésére és feldolgozására, a terapeutával közösen kialakított mesés játékos helyzetben.

Az egyéni érzékenység oka az eltérő ingerfeldolgozási mintázat

Ahogyan minden gyerek más, így minden gyermek egyéni ütemben fejlődik, és az ingereket is egyéni módon dolgozza fel. Az ingerek feldolgozásában azonban szerepet játszik az egyén ingerérzékelési érzékenysége, és hogy ezekre hogyan reagál. Winnie Dunn ezek alapján, 4 különböző ingerfeldolgozási mintázatot határozott meg (1997).

Alaptípusok vagy csoportok az élménykereső, az elhanyagoló, a kiszolgáltatott, és az elkerülő.

Természetesen ezek között a típusok között nincsenek éles határok, és az is lehet, hogy egyes érzékelési területeken egymástól egészen eltérő az ingerek feldolgozása ugyanazon gyermeknél. Ha a kisgyermek érzékelési feldolgozásában zavar támad, ő nem azért fintorog vagy borul ki egy tonhalas tészta illatától, vagy öklendezik a nyers uborka látványától. mert minket bosszantani szeretne a viselkedésével, hanem ezek az ingerek számára teljesen elviselhetetlenek. Amikor egy gyermek a hintán ülve retteg a magasságtól és szédül, vagy éppen egy forgószékben 20 pörgetés után sem szédül el, biztosra vehetjük, hogy a viselkedésük mögött szenzoros feldolgozási zavar áll. Azok a gyerekek, akiknek nehézséget okoz a testüket térben és időben megfelelően elhelyezni, valószínűleg a későbbiekben is nehezebben fog számukra menni a téri irányok beazonosítása, az írás készség elsajátítása, az olvasás tanulása.

A gyermekek „szenzorosságának” észlelésében ezért fontos szerepe van a szülőknek, védőnőknek, gyermekorvosoknak, óvodapedagógusoknak és a gyermekkel szoros kapcsolatban élőknek.

Hogyan történik a szenzoros integráció zavarának megállapítása?

Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk egy gyermek szenzoros érzékenységéről, átfogó vizsgálatra van szükség.

A „szenzorosság” gyanúja esetén a szülő felkeresheti a helyi pedagógiai szakszolgálatot és/vagy egy DSZIT terapeutát. A terapeuta elsőként a szülői konzultációkon keresztül szerez a gyermekről információt, például korai életszakaszban tapasztalt érzékenységek, furcsaságok, átlagostól eltérő fejlődési jegyek feltérképezésével. Vannak-e a gyermeknek szervi eltérései, pszichés történések, melyek befolyásolhatják a gyermek viselkedését (pl. költözés, válás, óvodaváltás). A szűrővizsgálatban a szakember az anamnézis mellett, irányított megfigyeléseket, és kérdőíveket használ, de a gyermek rajzait és egyéb teszteket is alkalmazhat. A vizsgálati eredmények alapul szolgálnak a gyermek holisztikusabb megértéséhez, majd ezek után javaslat születik a gyermek igényeinek, életkorának és a fejlesztendő területek figyelembevételével a terápiás lehetőségekre.

Mi jellemzi a terápiás foglalkozásokat?

A játékos helyzetek megteremtése minden terápiás alkalommal más- és más. Nincs konkrét óraterv, ezért nincs két egyforma terápiás óra sem. Ha a gyermek az órákon mégis bizonyos mozdulatokat vagy helyzeteket sokszor vagy gyakran ismétel, az nem egyenlő a tréning szerű gyakoroltatással. A gyermek addig ismétli azokat a mozdulatokat, amíg elégedettséget él át és feléled benne az igény valami bonyolultabb kipróbálására. A terapeuta abban segít, hogy esetleg újabb eszközt kínál fel a gyermeknek, vagy ugyan azon eszköz más fajta használatát, esetleg több eszköz egyidejű kombinációját. A mesei elemek kiemelkedő fontosságúak, hiszen a mesékben minden helyzetre találunk megoldásokat. Egy bordásfal-mint megmászandó hegy, egy hálóhinta vagy egyensúlyozó tölcsér-mint kalózhajó, golyó medence-mint a gyöngyhalászok tava, változatos helyszínei lehetnek a játéknak. Ha egy gyermek visszahúzódóbb, bátortalan, sokszor a csoportos foglalkozásokon a többi gyermektől lát olyan ötleteket, megoldási lehetőségeket, amik neki nem jutottak eszébe egy adott eszköz használatával kapcsolatban, de szívesen kipróbálná ő is. A gyerekek rendkívül kíváncsiak, kreatívak, és a fantáziájuknak köszönhetően a terápiás folyamatban aktívan vesznek részt. De ahhoz, hogy ez az aktív részvétel ne generálódjon céltalan, értelmetlen aktivitássá, ahhoz a terapeuta kellemes, és biztonságot nyújtó, de dinamikus jelenléte szükséges. Ha a gyerekeket hagyjuk csak úgy, körbe-körbe futkározni, ugrálni, fogócskázni, a kontroll hiánya miatt előbb-utóbb túlingerlődnek és a játék hirtelen káoszba, esetleg sírásba torkollik. A DSZIT terapeuta ezért a gyermek vágyait és törekvéseit figyelembe véve az egyensúlyérzet ingerlése mellett (pl hintázás, ugrálás, pörgés) az önszabályozó funkciókat is „bekapcsolja”, úgy, hogy közben a gyermekkel beszélget, mondókázik, számol, memória kártyázik, stb.

Hány éves kortól ajánlott a terápia?

A 3 év alatti gyermekek terápiája rendszerint a szülők jelenlétében, a szülők bevonásával történik, de akadnak gyerekek, akinél a szülői jelenlét nem célravezető a terápiás helyzetben. A DSZIT terápia életkortól és fejlettségi szinttől függetlenül javasolható minden korosztálynak. Azonban ha a probléma gyökere nem a szenzoros feldolgozás zavara, vagy a terápiás keret nem tartható, vagy más pszichológiai és orvosi okok fennállnak (mint pl. fokozott görcskészség, protézisek esetében), ez a terápiás forma kiemelt körültekintéssel ajánlható. Illetve különböző filozófiájú mozgásformák (pl balett, küzdősportok, csapatsportok) együttes használata megfontolandó.